A károsanyag-kibocsátás korunk egyik legégetőbb problémája, amely bolygónkat természeti katasztrófa felé sodorja. Ez okozza a globális felmelegedést, amely többek között egyre gyakoribb erdőtüzeket, a jégsapkák elolvadását és a tengerszint emelkedését eredményezi.
A probléma megoldása érdekében jött létre a párizsi klímaegyezmény és a kiotói jegyzőkönyv is, de igazán átütő eredményeket egyik kezdeményezés sem tudott elérni. Európában a kiotói jegyzőkönyv kapcsán hozták létre az ETS-t (ismertebb nevén szén-dioxid-kvóta), amely hatásosnak mondható, ám korántsem tökéletes rendszer a klímaváltozás megfékezése érdekében.
A kérdés már csak az, hogy mi is pontosan az ETS, hogyan működik a rendszer, és miért van szükség korrekcióra és reformokra?
Az Európai Unió a világ 3. legnagyobb szén-dioxid kibocsátója. Ezt a képet azonban árnyalja, hogy magasan az EU teszi a legtöbbet annak érdekében, hogy ez megváltozzon, és a káros természeti folyamatok megforduljanak.
Az ETS (Emission Trading System, vagy magyarul kibocsátás-kereskedelmi rendszer) ennek érdekében jött létre 2005-ben – először csak teszt jelleggel, majd 2008-tól élesben is. Legfőbb célja, hogy csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az EU tagállamaiban nem kevesebb, mint 40 százalékkal 2030-ig (a 90-es évekhez képest).
A rendszer kitalálása és életbe lépésének ideje bár nem pontosan, de egybeesik a kiotói egyezménnyel.
Hogyan működik az ETS, és miért fűznek hozzá nagy reményeket?
Maga a rendszer minden egyes EU tagállamra vonatkozik – ez több, mint 10 ezer erőművet és gyárat érint.
A lényege – ahogy a nevében is látható –, hogy előre megállapít egy szén-dioxid-kibocsátási kvótát, amennyit egy adott cég, gyár, üzem vagy erőmű egy év alatt kibocsáthat. Ha ennél többet bocsát ki, akkor a túllépett mennyiség kvótáját meg kell vásárolnia egy másik cégtől, amely a saját kvótájánál kevesebbet használt el, így feleslege halmozódott fel.
Egy könnyű példán levezetve ez így fest:
Ha egy cég 1000 egységnyi kvótát kap egy évre, de túllépi a rá vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási határértéket, és 1200 egységnyi kvótát használ el, akkor a plusz 200 egységet más
cégtől kell megvásárolnia, amely a megadott 1000 egység helyett csak 800-at használt el, így a fennmaradó 200 egységét eladhatja.
A rendszer első ciklusát a hároméves tesztidőszak után 2008-ban léptették életbe 2012-ig, majd 2013-tól 2020-ig tartott a következő. A legújabb ciklus 2021-ben kezdődik, és 2030-ig tart – de a kvótákat csak 2025-ig állapították meg előre, ekkor ugyanis felülvizsgálat és korrekció következik.
Az egységek adásvételét az EU, pontosabban az EU által létrehozott Közösségi Forgalmi Jegyzék szabályozza, de a betartatást minden országban külön erre a célra létrehozott intézmény végzi. Magyarországon ez az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe tartozik, a Közösségi Forgalmi Jegyzékhez tartozó teendőket pedig itthon a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság kezeli.
A rendszer működési mechanizmusa elvileg az, hogy a kvótákat túllépő cégek csak drágán tudjanak többletkvótához jutni. Ennek azonban az ellenkezője a jellemző, hiszen a folyamatosan csökkenő szén-dioxid-kibocsátás miatt egyre több kvóta van jelen a piacon, így az áruk leesett.
A cégek pedig inkább alacsony kvótákat kezdtek el vásárolni a magas beruházási költségek helyett, ami sajnos nem megoldja, hanem inkább elodázza a probléma megszűnését. Nem csoda tehát, hogy az új, 2021-2030-as ciklusra rengeteg reformintézkedést és korrekciót vezetett be az Európai Unió.
Mivel a szén-dioxid-kibocsátás optimális esetben folyamatosan csökken, az év elején meghatározott ingyenes kvótákat is folyamatosan csökkenteni kell, hogy a piacon ne szaporodjanak el túlságosan az eladásra kínált egységek.
Pontosan ez az egyik legfőbb reformpontja az új megállapodásnak. A probléma megoldása azonban nem ilyen egyszerű, hiszen ha a cégek nem kapnak ingyenes kvótát, akkor a működésüket egy másik államba vagy az Európai Unión kívülre költöztetik, ami rendkívül rossz az európai gazdaságnak és több száz millió dolgozónak.
Ráadásul a szabályokat betartó és az EU határain belül működő cégek óriási hátrányba kerülnek az olyan piacok résztvevőivel szemben, ahol nincs kibocsátási kvóta (például: USA). Ezekből az államokból pedig hatalmas mértékű az EU importja, tehát a jóval versenyképesebb cégek termékei ellepik az európai piacokat.
Ennek ellenére az ingyenes kvóta megszüntetése elkezdődött, és egyes iparágakban (például: villamosenergia szektor) már végre is hajtották. Az erre a célra létrehozott Piaci Stabilitási Tartalékot is ennek érdekében hozták létre, hiszen a legfőbb feladata, hogy bizonyos körülmények teljesülésekor egységmennyiségeket juttatnak a kiválasztott piacokra, vagy pont az ellenkezője, és egységmennyiségeket fognak kivonni belőle.
Azokban az iparágakban pedig, ahol nem vonják ki teljesen az ingyenes kvótákat, az egység mennyiségeket a legjobban és leghatékonyabban működő felső 10 százalék átlagából fogják kiszámolni, így nagyon kevés cég kap annyi ingyenes CO2-kvótát, amennyi teljes egészében fedezi a működéséhez szükséges mennyiséget. Ezáltal kénytelenek lesznek vásárolni, ami csökkenteni fogja a piacon fellelhető kvóták mennyiségét, ez pedig kvótadráguláshoz fog vezetni.
A végcél, hogy drágábban lehessen kvótát vásárolni, mint amennyiért egy vállalat vagy erőmű beruházásokat tud végrehajtani. Így végre valóban a probléma megoldása lesz az érdekük, és nem az, hogy kivásárolják magukat az EU által meghatározott klímavédelmi kötelességből.
Földünk természeti katasztrófa felé halad: a károsanyag- és üvegházhatású gázkibocsátásunk éghajlatváltozást indított el, amelyet csak úgy lehet megakadályozni és visszafordítani, ha a cégeket érdekeltté tesszük a probléma megoldásában.
Pontosan ezt a célt tűzte ki maga elé az Európai Unió szén-dioxid-kvóta kezdeményezése – hivatalos nevén ETS (Emission Trading System, vagy magyarul kibocsátás-kereskedelmi rendszer). A rendszer már 2008-tól működik, de igazán nagy eredményeket még nem sikerült elérnie.
Az EU ezért 2020-ban jelentős változásokat eszközölt, és az új 2021-2030-as időszakban jóval keményebben lép fel a kvótát megszegő vállalatokkal és erőművekkel szemben. Ennek eredményeit csak a 2030-as években érezhetjük majd igazán
