Card image
Miért kék a gáz lángja, mitől változhat a színe?

Miért kék a gáz lángja, mitől változhat a színe?

 
A földgáz égése közben nagy mennyiségű energia szabadul fel, a folyamat során pedig kék lánggal ég. De miért, és mitől változhat a színe?
Vajon miért kék a gáz lángja?

A földgáz napjaink egyik kulcsfontosságú energiaforrása, amelynek jelentősége a globális energiapiacokon és a mindennapi életben egyaránt megkérdőjelezhetetlen.

Emellett több olyan egyedi tulajdonsággal is rendelkezik, amelyek megkülönböztetik a többi fosszilis energiaforrástól. Egyrészt kiemelkedik a tisztaságával, hiszen széndioxid-kibocsátása lényegesen alacsonyabb más fosszilis tüzelőanyagokhoz képest, így gyakran emlegetik a “legtisztább nem megújuló erőforrásként”.

A földgázra jellemző még az erős, jellegzetes szag is, hiszen alapvetően színtelen, szagtalan és rendkívül gyúlékony anyag. A szagosítás célja pedig éppen az, hogy a szivárgásokat könnyebben lehessen észlelni, akár már kis mennyiségben is. A harmadik fontos tulajdonsága, hogy leginkább égetéssel nyerjük ki belőle a nagy mennyiségű energiát. A folyamat során pedig jellegzetes kék lánggal ég. 

De miért is kék a gáz lángja?

Miért kék a gáz lángja?

A földgázláng kék színét maga az égési folyamat és annak sajátosságai eredményezik. A kék lángnyelvek akkor kezdenek megmutatkozni, amikor a földgáz (metán) kölcsönhatásba lép az oxigénnel, hő jelenlétében. 

  1. Metán összetétele: A földgáz elsősorban metánból (CH4), azaz egy szénhidrogénből áll. A metán pedig egy szénatomból és négy hidrogénatomból álló molekula.
  2. Égési reakció: A metán és az oxigén (hő jelenlétében) égési reakcióba lép egymással. Ennek a reakciónak az általános kémiai egyenlete a következő:
    • CH4 (metán) + 2O2 (oxigén) → CO2 (szén-dioxid) + 2H2O (víz) + hő.
  3. A reakció során a metán az oxigénnel egyesülve szén-dioxidot (CO2) és vízgőzt (H2O) termel, miközben hő formájában energia szabadul fel.

A földgáz (és a PB-gáz) lángjának színe

A gáz kék lángja természetes és tökéletes égést jelez.

A láng kék színe a metán hatékony és teljes, úgymond tökéletes elégetésének eredménye. Ebben az ideális égési környezetben a megfelelő oxigénellátás lehetővé teszi a metán teljes oxidációját. A kék láng azt jelzi, hogy a lángban nincsenek melléktermékek vagy szennyeződések.

A kék láng egyben a magas hőmérsékletű égés jelzője is. A metán teljes elégetése több hőt termel a nem teljes égéshez képest. Ez a magas hőmérséklet a legtöbb gázzal működő készülék vagy eszköz esetében is fontos (például a kályhák és kemencék használatakor), mert biztosítja a hatékony energiakinyerést és annak nyomonkövetését.

Kék vagy sárga gázláng

A kék lángok tehát a földgáz égésénél természetesnek mondhatók.

Az LPG (cseppfolyósított autógáz) szénhidrogéngázok keveréke, leginkább propánból áll, míg a földgáz főként metánt tartalmaz. Ezek az anyagok kék lángot produkálnak égéskor, ami a a hatékony felhasználást jelzi.

A propán vagy földgáz vörös vagy narancssárga lángja a nem teljes vagy nem tökéletes égést jelzi, ami gázpazarlást eredményez, és biztonsági kockázatot jelent.

Konklúzió

A földgáz lángjának színe fontos jelzője az égés minőségének és hatékonyságának.

A kék láng ideális égési körülményeket, magas hőmérsékletet és az oxigén megfelelő mennyiségét jelzi, ami hatékony és környezetbarát energiafelhasználást mutat. Ezzel ellentétben a sárga, piros vagy narancssárga lángnyelvek a tökéletlen égésre utalhatnak, ami alacsonyabb hatékonyságot és magasabb környezeti terhelést, illetve károsanyag-kibocsátást jelenthet.

A láng színének változása fontos indikátora lehet a gázkészülékek állapotának is, ezáltal a háztartások vagy cégek gázfelhasználását is segíthet optimalizálni.

Ha még többet olvasna a földgázról, tekintse meg a MET energiapiaci betekintőit.