Az elmúlt évek dinamikus növekedése lehetővé tette a MET Csoport számára, hogy első számú vezetői szinten is fontos változást hajtson végre, amelynek célja az üzleti teljesítmény további erősítése, az ügyfélkör bővítése és a terjeszkedési tervek felgyorsítása.
A MET üdvözli a cégcsoport élén Huibert Vigevenót, a nemzetközi energiaipar egyik kiemelkedő szakemberét, aki 30 éves sikeres Shell-karrier után csatlakozik a vállalathoz csoportszintű vezérigazgatóként.
Huibert Vigeveno jelentős tapasztalattal rendelkezik komplex szervezetek irányításában. Legutóbb a Shell globális Vezető Testületének (Executive Committee) tagjaként, valamint a Downstream – Megújulók és Energetikai Megoldások – üzletág igazgatójaként dolgozott, ahol üzletágon és földrajzi területeken átívelő ügyfélérték-ajánlatot alakított ki, és több mint 30 ezer fős szervezetet vezetett. Ezt megelőzően a Shell kínai leányvállalatának volt Igazgatósági elnöke, és sikeresen irányította a Shell 53 milliárd dolláros BG Group-felvásárlásának integrációját, amelyet követően a cég átmeneti vezérigazgatójaként tevékenykedett. Huibert Vigeveno a KBR igazgatósági tagja – amely vállalat globális technológiai és mérnöki megoldásokat kínál, és a New York-i Értéktőzsdén jegyzik –, ahol non-executive igazgatóként tevékenykedik.
Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi csoportszintű vezérigazgatója megtartja Igazgatósági elnöki pozícióját, és a hosszú távú jövőkép és növekedési stratégia alakítására összpontosít majd.
„Huibert Vigeveno kivételes vezetői képessége, stratégiai szemlélete és operatív tapasztalata új szintre emeli a MET Csoport jövőbeli terveit” – mondta Lakatos Benjamin. „Biztos vagyok benne, hogy Huibert kinevezése tovább erősíti a MET Csoport nemzetközi pozícióját, miközben hűek maradunk független, vállalkozói gyökereinkhez.”
MET Csoport
A svájci központú MET Csoport európai integrált energiavállalat, amelynek tevékenysége kiterjed a földgáz- és az árampiacra, valamint energiapiaci eszközök fejlesztésére és működtetésére. Leányvállalatai révén 20 országban van jelen, 32 ország gázpiacán és 44 nemzetközi kereskedési ponton aktív. A cégcsoport 1100 munkatársa közel 60 nemzetiséget képvisel. A MET jelentős tapasztalattal bír a zöld (megújuló) és a rugalmassági (kiegyenlítő) energiapiaci eszközök üzemeltetésében, így a lehető legszélesebb körben tudja támogatni a zöldenergia-átmenetet. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2024-ben 17,9 milliárd euró, gázpiaci forgalma 140 milliárd köbméter, az árampiaci forgalma pedig 76 terawattóra (TWh) volt.