Forrás: Portfolio.hu
Portfolio: Nagyon izgalmas, innovatív javaslatot dobott be a minapi LNG Summit konferencián, amelyet úgy tálalt: az európai ipari energiafelhasználók számára jó lehetőség lehet, ha részlegesen az amerikai Henry Hub-hoz indexált földgázszerződéseket kötnek. Mi ennek a felismerésnek és az abból születő javaslatnak a háttere?
Szabó Gergely: Kezdjük az elején, a fő problémával. A legtöbb európai energia-intenzív iparági szegmens mára kiárazódott a globális versenyből, és ezzel komoly versenyhátrányba került a kontinensünk. Gondoljunk csak a műtrágya- vagy acélgyártásra, ahol a költségszerkezetben jelentős részt képvisel az energia. Itt nem sok babér terem európai cégeknek, mivel a nem Európában termelő globális versenytársaik sokkal versenyképesebb energiabeszerzéssel tudnak operálni. Ennek elég nyilvánvaló okai vannak – Európa 2022 óta lényegében lemondott a szomszédban lévő, számára "hazai termelésnek" számító volumenekről, és lecserélte a világ másik végén kitermelt cseppfolyós gázra. Ennek mindenki érti az okait, de látnunk kell a következményeit is.
A most felvetett javaslatunk lényege röviden annyi, hogy ha már egyszer a völgyben vagyunk, kezdjük el magunkat inkább kifelé ásni. Egészen megdöbbentő módon ugyanis Európa ipari szereplőinek gázszerződései szinte teljes mértékben a holland TTF gáztőzsdéhez, vagy valamelyik kisebb európai indexhez vannak kötve. Ami elsőre kézenfekvőnek hangzik, de ha jobban belegondolunk, akkor rengeteg kockázatot hordoz.
Az európai gázpiac ugyanis klasszikus buyers' market: keresletvezérelt, a kínálat a kontinensünkön kívülről érkezik. Itt mindenki venni akar, sorban állnak a vevők. Ez már csak azért is óriási probléma, mert Európában nagyon magas a gázimport-kitettség, és a "mindenképpen kell" típusú gázfogyasztási igény. Így még csak árrugalmasak se vagyunk. Összehasonlításképpen: Dél-Koreában vagy Kínában - a világ másik nagy keresletvezérelt gázpiacain -, ha elér egy kellően magas árszintet a földgáz ára, akkor egyszerűen leállítják a gyárakat. Ez Európában elképzelhetetlen, mert mindenféle szociális és egyéb turbulencia beindulna.
Mit akar tehát ezzel üzenni?
Az európai iparnak ebben is változtatnia kell, valahogy fordítani az asztalon, mert lefelé menő versenyképességi spirálban vagyunk. A vállalatok nyilván nem tudnak változtatni az európai energiamixen csak úgy, de azt megválaszthatják, hogy hosszú távon melyik piaci indexhez rögzítik a beszerzéseiket. Mi kereskedők vagyunk, számunkra az egyetlen no go megoldás az, ha minden tojást egy kosárban tartunk. Márpedig a közel 100 százalékos európai indexálás pontosan ezt jelenti. Itt az ideje a diverzifikációnak és egy részleges indexváltásnak.
Miért éppen az amerikai Henry Hub? Mert ez meg egy sellers' market: exportorientált, eladói fókuszú piac, ahol az eladók állnak sorban, hogy értékesíteni tudjanak. Ennek az a háttere, hogy a palagáz-forradalom érett szakaszba lépett, és ahogy a konferencián is elhangzott: 2030-ra az amerikai LNG exportkapacitás a jelenlegihez képest várhatóan megduplázódik. Az amerikai piaci szereplők tehát értékesíteni szeretnének, és ehhez egyre nagyobb exportkapacitások is rendelkezésre fognak állni.
Ez jól hangzik, de az amerikai-európai kapcsolatok nem éppen a megbízhatóság bástyájának tűnnek az elmúlt hónapokban.
Pont ez a lényeg: az amerikai kapcsolatokat és az ez irányú kínálati kitettséget Európa már 2022-ben felvállalta, és ma is futja az európai indexein keresztül, mivel a bejövő importvolumenek nagy része ma is amerikai LNG. Azzal, hogy az európai vevők feljebb mennek az értékláncon, és egy upstream indexhez kötik részben a beszerzéseiket, csak diverzifikálják az egyébként is futott kockázatot.
Hangsúlyozom: nem arra bíztatom a vállalatokat, hogy amerikai LNG-t vegyenek. Nem erről beszélek. Ezt az amerikai szereplők javasolják, el akarnak adni, ami teljesen érthető. Én csak annyit mondok, hogy kössenek az európai vállalatok a volumeneik egy részére olyan szerződést is, amelyben a Henry Hub van indexálva, és nem a TTF, a VTP vagy bármely egyéb európai benchmark gázárindex.
Ez a magatartás már eddig is kifizetődött volna? Milyen érveket tud mondani, amelyek a javaslatot az elmúlt évekbeli árak alapján alátámasztják?
Ha megnézzük a Henry Hub és a TTF elmúlt 5-10 éves idősorát, akkor világosan látszik, hogy már az elmúlt években is egyértelműen sokat nyert volna vele az ipar. A Henry Hub ársávja ugyanis eleve alacsonyabb, szűkebb és ráadásul stabilabb. Már önmagában emiatt sem kérdés, hogy melyik indexet érdemes választani. Mivel a Henry Hubos árak nem csak alacsonyak, hanem a volatilitásuk is alacsony, ez a beruházási döntések meghozatalánál is kedvezőbb lenne.
Már egy részleges Henry Hub indexálás is természetes védelmet nyújthat az emelkedő árkörnyezet ellen. Az az elmúlt időben is nagyon ritka pillanat volt, amikor fellép egy durván csökkenő árkörnyezet, és a TTF bebukhat a Henry Hub alá, mint például 2021-ben. Viszont ilyenkor az energiaköltség nem lesz érdemi versenyképességi tényező az ipari szereplőknek, hiszen alacsony gázárkörnyezetről beszélnénk. Vagyis a cégek versenyképessége ilyen esetekben nem annyira az energiabeszerzési árakon, hanem inkább az értékesítési csatornákon fog múlni.
Az alacsonyabb árszint és volatilitás mellett van-e további érve a Henry Hub indexálás választása mellett?
A likviditás, ami talán még az első kettőnél is fontosabb. Van egy kifejezés, a nyitott kötésállomány, azaz mennyi nyitott pozíció érhető el az adott vállalat nyitott pozíciójával szemben. Magyarul azt mutatja meg, hogy ha bármely időpillanatban kimegy a vállalat a piacra, hányan és milyen volumennel lesznek kint a piac ellentétes oldalán. A Henry Hubon bármely lejáratra többszörös a nyitott kötésállomány, mint a TTF-re, a többi európai indexről nem is beszélve,, és az amerikai benchmark esetén akár 10 évre előre is lehet ügyleteket kötni, míg a holland tőzsdén három évnél véget ér a mutatvány.
Emellett azt is látni kell, hogy a Henry Hubra egy egész pénzügyi iparág épült ki, több a termék, nagyobb a piacmélység, hosszabb határidőkre kötnek, sokfajta opcióval, sorolhatnám. Mindez nagy érték kockázatkezelési szempontból. A fentiek miatt tényleg azt gondolom: öngól, hogy ebben még nem történt érdemi lépés egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve.
Ez nagyon erős kijelentés, de biztos van oka annak, hogy miért alakult így, azaz miért szinte kizárólag európai gázár indexekhez igazodva szerzik be a gázt az európai cégek.
Van, és ez az ok nem túl hízelgő ránk nézve. Az európai mentalitás az, hogy ha baj van, akkor majd valaki úgyis megoldja – itt általában valamilyen nemzeti kormányra vagy az EU-ra kell gondolni. Miközben amíg mi kívülről várjuk a segítséget, a világ többi részén az öngondoskodás a természetes. Félő viszont, hogy ennek az időszaknak itt és most vége van, mert Európa versenyképessége és pénzügyi lehetőségei is komolyan visszaestek. A cserbenhagyott vagy magát annak érző iparágak tehát hiába várnak arra, hogy majd mások megoldják a problémájukat – nem fogják. Magunknak kell megoldanunk a problémákat.
Vannak már olyan gázkereskedők a piacon, akik képesek itt Európában Henry Hub alapú szerződést kínálni?
Igen, vannak, de még nagyon kevesen. A MET köztük van.
Ha ez ennyire nyilvánvaló értékajánlat az ipari fogyasztók számára, ahogy eddig taglalta, akkor hogyan lehetséges az, hogy ez még nem esett le a szektor szélesebb körének, és csak néhány kereskedő kínálja ezt a konstrukciót?
Mert nagyon nehéz megcsinálni – ehhez azért nem árt egy hosszútávú szerződés valamelyik amerikai LNG-terminálnál és egy nemzetközi LNG-logisztikai operáció. Ilyen azért nincs sok európai szereplőnek, mert egy ilyet felépíteni minimum 5-10 évbe kerül. Akinek meg van ilyen, nem biztos, hogy érdekében is áll szólni. Ilyen egyszerű. De tudunk olyan nagy európai vevőről, aki már végiggondolta ezt, és kötött hosszabb távra Henry Hub alapú gázszerződést.
És a MET miért szól róla? Mi ebben az üzlet?
Egyrészt hiszünk benne, hogy ez szükséges és jó üzleti lépés a partnereinknek a 2022 után nagyon megváltozott világunkban. Továbbá nem nagyon látunk olyan érdemi megoldást az ipari energiafelhasználóknak, amellyel saját hatáskörben lehet javítani a gázbeszerzés költség oldalán.
Másik oldalról viszont, mára a MET lett a leginkább diverzifikált európai LNG-importőr. A legtöbb LNG-ellátó ugyanis úgy működik, hogy egy vagy két nagyobb LNG-terminálba tudja csak leszállítani a saját volumeneit, bármekkora kontingenst is forgalmaz. Nekünk viszont ott van Horvátország, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Görögország, és most indulunk el a belga piacon is. Így tehát oda hozzuk a gázt, ahova kell, vagy ami a legközelebb van a végső felhasználási igényhez. Vannak rövid és hosszú távra lekötött kapacitásaink, ami átfogó portfóliót képez, de a lényeg az, hogy Európában a legtöbb pontra mi tudunk LNG-t szállítani.
Az orosz gáz utáni világra való felkészülés – amelyet a háború miatt az Európai Bizottság készülő stratégiája is szorgalmaz - és így az előre menekülés mennyire van benne ebben az ajánlatban?
A mostani háborús helyzet annyira bizonytalan, hogy a pontos időn kívül semmit nem tudunk: ez most ideiglenes? Meddig tart? Mi jön utána? Ha nem tudjuk, akkor tennünk kell valamit a bizonytalanság csökkentése érdekében.
Nagyon reméljük, hogy egyszer véget ér a háború, és rendeződnek a viszonyok, de amíg nem tudjuk, hogy a geopolitikai adok-kapok és a szankciós környezet hogyan alakul, csak arra érdemes koncentrálnunk, amire ráhatásunk van. Ezen a téren pedig az általam már elmondott részleges Henry Hub indexálás egy igen jó értékajánlat.
Egy képzeletbeli európai ipari gázfogyasztó cég számára mit javasol: milyen arányban indexálja a gázbeszerzését a TTF-hez és milyen arányban a Henry Hubhoz? Mennyit nyerhetnek ezen?
Minél magasabb a költségszerkezetén belül a gázbeszerzés költsége, és ezt minél kevésbé tudja hosszabb távon is leépíteni, annál magasabb arányban érdemes megfontolni a Henry Hubhoz indexált szerződést. Így tehát például a műtrágyagyárak, az acélgyártók, vegyipari cégek, építőipari alapanyaggyártók, kerámiagyártók és sorolhatnám még. De érdemes a kérdést ennél jóval szélesebb körnek, például az autógyártóknak is végiggondolniuk. Ez lehet akár 20-40 százalék is, a lényeg, hogy ne csak egy indexre tegyük fel az életünket, mert fog még jönni 2022-höz hasonló piaci környezet, és akkor ez olyan védelmet fog nyújtani, ami felbecsülhetetlen lesz.
Ha pedig nem is lesz jelentős az árelőny – hosszabb távon amúgy valószínűleg igen –, akkor a kiszámíthatóság lesz a lényeg, hiszen akár 10 évre előre is lehet árajánlatot kapni az amerikai benchmark indexen. Ez pedig óriási érték kockázatmenedzsment szempontból vagy beruházási döntések meghozatalánál.
Ha mindezt végiggondolva egy hónap múlva besétál Önökhöz egy ügyfél, és azt mondja: kell nekem Henry Hub indexált gázszerződés, akkor ki tudják szolgálni?
Hát az elég vicces lenne, ha most erre azt mondanám, hogy nem… Persze. Hosszútávú szerződéseket tudunk és akarunk is erre az indexre értékesíteni. Egyfajta "biztosítást" tudunk ajánlani az emelkedő árkörnyezettel szemben, kiszámíthatóbb, stabil árkörnyezetet. Ez nagy valószínűséggel a többszörösét hozza vissza az ügyfélnek, ha a valószínűségi kimeneteket végiggondolja.
