Forrás: Portfolio.hu
Fejes Tibor, az Audax Renewables ügyvezető igazgatója elmondta, hogy kereskedői szempontból nem feltétlenül kedvezőbb a jelenlegi helyzet, mint a tavalyi volt, de az azt megelőző időszaknál mindenképp jobb a helyzet. 2022 kritikus év volt, amit át kellett vészelniük a szereplőknek, sokan például megszabadultak a portfólióiktól a megugró gázár-környezetben. 2023 egy konszolidálódó időszak volt, az idei év pedig egyfajta stabilitást hozott be a 2022-es évhez képest, ami azt is magával hozta, hogy erősödött a verseny, ez végső soron kedvezőbb a fogyasztóknak.
A magasabb hazai nem-lakossági villamos energiaár tekintetében a szakember elmondta, hogy ez a helyzet nem feltétlenül kedvez a kereskedőknek, ugyanis a költségek is megugranak az energiaárakkal együtt, a finanszírozás nem ment vissza a 2022 előtti szintre. Szerinte a piac egyes szegmensein bár további konszolidáció jöhet az árakban, de más területeken indokolatlanul alacsony árréssel operálnak a kereskedők, ez hosszú távon nem lesz fenntartható. Nagyon fontos lesz a jövőben is a felelősségteljes árazás - emeli ki.
Fodor Imre, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. üzleti kereskedelmi igazgatója rámutatott, hogy 2022-ben valóban megszűnt a verseny és az ellátási kérdés volt a fókuszban, ehhez képest valóban sokkal kedvezőbb volt a tavalyi és az idei év, most már ismét versenypiaci környezet van. Azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakulhatnak az árak a jövőben a villamosenergia-piacon, így fogalmazott a szakember: Eljöhet az a pont, amikor már nem tudunk lejjebb menni az árakban, ezt hozza magával a versenyhelyzet.
Hiezl Tamás, a CEZ Magyarország ügyvezetője árampiaci fókusszal beszélt, szerinte a 2022-es időszak több kereskedőnek is pénzügyi szempontból kedvezően tudott alakulni a verseny csökkenése miatt. Most azonban ismét egy fair állapot kezd kialakulni normális fizetési feltételekkel és tenderekkel. A szakember szerint a kereskedelmi árrésekkel nem feltétlenül magyarázható, hogy a nem-lakossági villamos energiaár magas Magyarországon, eközben a likviditási problémák csökkennek a területen. Örömteli a szakember szerint, hogy magasabb polcra került az energiabeszerzés témája, egyre szakmaibb diskurzusok alakulnak ki a témában.
Szépfy Márton, az E2 Hungary vezérigazgatója elmondta, hogy 2023-ban a kereskedői piacon több olyan szereplő is megjelent, akiknek az árképzése megegyezik az előző évek válságát túl nem élő kereskedői magatartással, ami rendkívül nehézzé teszi az amúgy illékony bizalom tartós visszaállítását a kereskedők és ügyfeleik között. Az ilyen szereplők okozta kár jelentősen negatívan befolyásolhatja a fenntarthatóan működő kereskedők megítélését. Ahogy eddig, úgy ezután sem valószínű, hogy ezek a gyors hírnévre törekvő kincsvadászok tartósan jelen lesznek a piacon.
A helyi árképzést számos tényező befolyásolja, többek között a földrajzi elhelyezkedésből fakadó forrásdiverzifikációs lehetőségek, emellett jelentős különbségek vannak az energiahatékonyság helyi megközelítésében is, amit Magyarországon az EKR rendszer szabályoz azzal a céllal, hogy az ipari felhasználók számára hatékony ösztönözze az energiafogyasztásuk csökkentésére. Meglepő módon az állami szereplők beszerzései élesebb versenyt és mélyebb árkörnyezetet hoztak az idei gázkampányban, ami egyben visszautal az előző évek nehézségeire is: amikor a csőd réme fenyeget, akkor az állami felhasználó fizetési stabilitása biztonságot jelent a kereskedőknek.