Forrás: NRGreport
A mintegy félmillió ügyféllel rendelkező belga Mega a lakossági piac kiemelkedő szereplője, a belga piac ötödik legnagyobb energiaszolgáltatójává nőtte ki magát az évek során. A MET tavalyi, 68,5 százalékos tulajdonszerzése után idén megnyílik az út az energiacég számára a kkv-k és az ipari fogyasztók felé. A svájci központú vállalat globális ellátási portfóliója és nemzetközi kereskedelmi kapacitásai olyan lehetőségeket biztosítanak a Mega számára, amellyel a legkomplexebb üzleti igényeket is ki tudja szolgálni.
Egy mai bejelentés szerint a Mega belép ugyanis a belga üzleti energiapiacra – áll a MET legfrissebb közleményében.
Ez a lépés különösen olyan időszakban fontos, amikor a vállalatok a növekvő áringadozások miatt kénytelenek újragondolni energiabeszerzési stratégiájukat. A Mega kibővített ajánlatában olyan fejlett megoldásokat vet be a kockázatok kezelésére, mint a vállalati villamosenergia-vásárlási megállapodások (PPA), a virtuális akkumulátoros technológiák vagy az alsó és felső árkorlátos termékek.
Emellett komoly piaci előnyt jelenthet, hogy az európai gázpiaci ingadozások elleni védekezésként a cég már az amerikai Henry Hub indexhez kötött – történelmileg nagyobb stabilitást mutató – szerződéseket kínál. A stratégia működőképességét jól jelzi, hogy a belga szolgáltató már több szerződést is kötött telephelyekkel rendelkező és ipari ügyfelekkel, a közelmúltban pedig közbeszerzési pályázatokat nyert Welkenraedt, Mouscron, Estaimpuis és Pecq önkormányzatainál.
A tranzakció üzleti logikája azonban messze nem egyirányú. A 24 országban jelen lévő, 33 ország energiapiacán és 51 nemzetközi kereskedési ponton aktív MET Csoport történelmileg a nagykereskedelmi, üzleti piacokon domináns. A lakossági fókuszú működés – amely merőben más szabályozási, marketing és ügyfélszolgálati logikát, valamint erős digitalizációt követ – eddig kevésbé volt hangsúlyos a vállalatcsoport profiljában.
A Mega felvásárlásával a MET nem csupán a Benelux államok piacára lépett be, hanem „házon belülre” hozta azt a több mint tízéves, kiskereskedelmi tudásbázist, amivel a belga cég sikeres lett. A Mega működési modellje, rendszerei és lakossági értékesítési tudása bázisként szolgálnak ahhoz, hogy a MET is tapasztalatokat szerezzen ezeken a területeken, és nyisson a lakossági ügyfelek felé.
A Mega és a MET egyértelműen mutatják az irányt a konszolidálódó európai energiapiacon. A vertikális integráció és a különböző szegmensek (üzleti és lakossági) közötti célzott tudástranszfer olyan versenyelőnyt teremt, amely nemcsak a cégek, hanem – a stabilabb és rugalmasabb ellátás révén – a végső fogyasztók számára is értéket teremt.